 |
II.
Rákóczi Ferenc  |
Rákóczi
Ferenc, II. (Borsi, 1676. márc.
27. - Rodostó, 1735. ápr. 8.): erdélyi fejedelem
(1704 - 1711), a magyarországi szövetkezett
rendek vezérlő fejedelme (1705 - 1711),
a Habsburgok elleni kuruc szabadságharc
vezére. I. ~ Ferenc és Zrínyi Ilona fia.
1685 - 88-ban Munkács ostromát a várban,
anyja oldalán élte át, 12 éves korában a
bécsi udvar elszakította családjától és
Cseho.-ban, a neuhausi jezsuitáknál neveltette,
hogy nemzetétől elidegenítse. Gyámja, Kollonich
Lipót érsek szerette volna, ha a fiatal
herceg, 1 900 000 kat. hold várományosa
maga is szerzetessé lesz, ~ azonban elérve
a nagykorúságot, 1692 -ben kivonta magát
gyámkodása alól, Bécsben élt, majd 1693-ban
egyéves itáliai útra indult. 1694-ben feleségül
vette Sarolta Amáliát, a hessen-rheinfelsi
uralkodó leányát. A fiatal pár Mo -on telepedett
le, ahol ~t már 1694. máj. 25-én beiktatták
Sáros vm. örökös főispánságába. Itthon megdöbbenve
tapasztalta a lakosság egészére nehezedő
elnyomást, különösen a jobbágyok nyomorát.
Családja hagyományai, a személyéhez fűzött
országos várakozás azonban ekkor még nem
tudták áttörni neveltetése korlátait, s
amikor 1697-ben a hegyaljai felkelés parasztvezetői
felkérték a vezérség elvállalására, ez elől
kitért és Bécsbe ment. A felkelés leverését
követő véres megtorlások is hozzájárultak
ahhoz, hogy főleg Bercsényi Miklós rábeszélésére
cselekvésre szánta el magát. A K-i megyék
nemesei körében szervezkedni kezdett, s
1700-ban XIV. Lajos francia kir.-hoz fordult
segítségért. A francia megbízott, Longueval
árulása 1701. ápr.-ban a bécsújhelyi börtönbe
juttatta, ahonnan felesége és az őrzésével
megbízott Lehmann Gottfried kapitány segítségével
1701. nov. 7-én megszökött és Lengyelo.-ba
menekült. A m. határhoz közeli Brezan várában,
Sieniawski belzi palatinus birtokán talált
menedéket. Elképzelése az volt, hogy lengyel
zsoldoshadakkal indítja meg a mo.-i felkelést,
a francia és svéd támogatás megszerzésén
munkálkodott, de eredmény nélkül. Brezan
várában találtak rá 1703 elején a tiszaháti
felkelők követei, akik megkérték: álljon
az elkeseredett parasztság élére. ~ mindazoknak
a jobbágyoknak, akik mellette fegyvert fognak,
szabadságot ígért, s kiáltványban harcba
hívta az egész országot az idegen elnyomás
ellen. 1703. jún. 16-án maga is bejött az
országba. Esze Tamás fogadta, pár száz főnyi
rosszul felfegyverzett jobbágy élén. Az
áradásszerűen növekvő jobbágyhadak néhány
hét alatt elfoglalták a Tiszántúlt, s őszre
megindult a köznemesség tömeges csatlakozása
is. 1704-re szinte az egész ország a kurucok
birtokába került. ~ maga vezette a tiszántúli
és a Duna-Tisza közi hadjáratot, Tokaj,
Szatmár, Szeged, Esztergom várának ostromát,
a nagyszombati, a pudmerici, a zsibói, a
trencséni és a romhányi csatákat.1704. júl.
8-án a gyulafehérvári ogy. Erdély fejedelmévé
választotta, a beiktatásra azonban csak
1707. ápr. 5-én kerülhetett sor a marosvásárhelyi
ogy.-en. 1705. szept.-ben a szécsényi ogy.
a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé
választotta. |
|
|
|
|
|
Fölmerült
királlyá választásának terve is, ezt azonban a
szabadságharc táborán belül megerősödött főnemesség
nem pártolta, s maga a fejedelem is elhárította.
~ erélyesen törekedett á nemzeti állam, a központosított
kormányzat, a reguláris hadsereg és a merkantilista
kereskedelem megteremtésére. Fejedelmi hatalmát
azonban a kiváltságaira féltékeny nemesség Mo.-on
és Erdélyben is erősen korlátozta. A földesúri
önkénnyel szemben a jobbágyságot sem tudta megvédeni.
Több jobbágyfalunak ugyan hajdúvárosi kiváltságot
adott, a sárospataki ogy. törvénye (1708) pedig
a katonáskodó jobbágyokat felszabadította a földesúri
függés alól. Ezek a lépések azonban már elkéstek,
s nem tudták megakadályozni, hogy a kedvüket vesztett
parasztok a harctól visszahúzódjanak. ~t politikai
látóköre és műveltsége magasan kora főurai fölé
emelte. A bécsi udvar többször is megpróbálta
eltántorítani a szabadságharc ügyétől, ezek a
kísérletek azonban éppen úgy megtörtek önzetlenségén
és hazaszeretetén; ahogy a családja helyzetével
történt visszaélések sem tudták eltántorítani.
(Feleségét egy időre internálták, két fiát Bécsben
ellene nevelték.) Egyénisége nagy hatással volt
környezetére és a kortársakra általában.A szabadságharc
kiterjedt diplomáciáját maga irányította. Gondoskodott
arról, hogy a harc indokait és eseményeit a külföld
megismerje (Recrudescunt... 1704; Explosio...
1706; Mercurius Vetidicus címmel bizonytalan időközökben
megjelenő hírlapot is kiadott). XIV. Lajos rendszeres
évi pénztámogatásban részesítette, de szövetséget
nem kötött vele, ahogy a svéd és a porosz udvarral
meg a Portával való tárgyalásai sem vezettek eredményre.
Egyedül I. Péter cár kötött titkos szövetséget
vele (1707, varsói szerződés), a svéd-orosz háború
miatt azonban tényleges katonai támogatást tőle
sem kaphatott. A cár a lengyel trónt is felajánlotta
neki, ennek realizálására azonban - részben ~
húzódozása miatt - nem került sor. A szabadságharc
külpolitikai elszigeteltségét így nem tudta áttörni,
ezért 1704-ben és 1706-ban béketárgyalásokat kezdett
a bécsi udvarral, ezek azonban nem vezettek eredményre.
1707-ben az ónodi ogy. a békepárttal szemben detronizálta
a Habsburg-házat és a szabadságharc folytatása
mellett döntött. A vesztett trencséni csata (1708.
aug.) után azonban a szabadságharc egyre nehezebb
helyzetbe került, s a túlerőben levő császári
sereg elől a pestistől is tizedelt, megfáradt
kuruc csapatok lépésről lépésre visszaszorultak.
1711. febr. 22-én ~ az orosz segítség megnyerése
céljából elhagyta az országot. A távollétében
és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által megkötött
szatmári békét nem fogadta el. Egy ideig Lengyelo.-ban,
majd 1713-tól XIV. Lajos udvarában, Franciao.-ban
élt. 1715 nyarán visszavonult a kamalduli szerzetesek
grosbois-i kolostorába. 1717-ben a Porta meghívására
Töröko -ba ment azt remélve, hogy a török-osztrák
háború lehetőséget ad a szabadságharc újbóli megindítására.
A pozsareváci béke (1718) után a török kormány
Rodostót jelölte ki tartózkodási helyéül. Itt
élt haláláig, bujdosókból alakult kicsiny kíséretével.
Bujdosását diplomáciai tervezés, az emigránsok
szervezése és írói tevékenység töltötte ki; szívesen
dolgozott asztalosműhelyében is.- M. Mémoires...
sur la guerre de Hongrie (Hága, 1739: Magyar fordítása
legutóbb Vas István, Bp., . 1951, 1978); Vallomások
- Emlékiratok, ford. Szepes Erika és Vas István
(1979); Önéletrajza (Confessio, Bp., 1876; magyar
fordítása Domján Elek, Miskolc, 1903); Politikai
levelezése (Archivum Rákócziánum I - XII., Kiadta:
I - X., Thaly Kálmán Bp., 1873 - 1889; XI - XII.,
Lukinich Imre Bp., 1935; I - III., kiadta Simonyi
Ernő Bp., 1871 - 77). – Irod. Márki Sándor: II.
R. F. (I - III., Bp., 1907 - 10); Asztalos Miklós:
II. R. F. és kora (Bp., 1934); Markó Árpád: II.
R. F., a hadvezér (Bp., 1934); R. Emlékkönyv.
Szerk. Lukinich Imre (I – II. Bp., 1935); Zolnai
Béla: II. R. F. (Bp., 1942); Vágvölgyi Tibor:
A R. forradalom története (Bp., 1948); Vas István:
R. F. az író (Csillag, 1953. 7. sz.); Tolnai Gábor:
R. F. az író (MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl.
1954. 1 - 4. sz.); Köpeczi Béla - Várkonyi Ágnes:
II. R. F. (Bp., 1955); Benda Kálmán: II. R. F.
(A bibliográfiát és a képanyagot összeállította
Polonyi Péter, Szada, 1960); Köpeczi Béla: A R:
szabadságharc és Franciaország (Bp., 1966). -
Szi. Szigligeti Ede: II. R. F. fogsága (történeti
dráma, Bp., 1875); Voinovich Géza: R. (történeti
dráma, Bp., 1923); Herczeg Ferenc: Pro libertate
(r., Bp., 1939); Bakonyi Károly: R. (daljáték);
Bárány Tamás: R, zászlai (r., Bp., 1962); Laczkó
Géza: R. (történelmi r. Bp., 1963); Lósárdy Zsuzsanna:
Erdélyi rendekhez (óda).
|
 |