II. Rákóczi Ferenc

Rákóczi Ferenc, II. (Borsi, 1676. márc. 27. - Rodostó, 1735. ápr. 8.): erdélyi fejedelem (1704 - 1711), a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelme (1705 - 1711), a Habsburgok elleni kuruc szabadságharc vezére. I. ~ Ferenc és Zrínyi Ilona fia. 1685 - 88-ban Munkács ostromát a várban, anyja oldalán élte át, 12 éves korában a bécsi udvar elszakította családjától és Cseho.-ban, a neuhausi jezsuitáknál neveltette, hogy nemzetétől elidegenítse. Gyámja, Kollonich Lipót érsek szerette volna, ha a fiatal herceg, 1 900 000 kat. hold várományosa maga is szerzetessé lesz, ~ azonban elérve a nagykorúságot, 1692 -ben kivonta magát gyámkodása alól, Bécsben élt, majd 1693-ban egyéves itáliai útra indult. 1694-ben feleségül vette Sarolta Amáliát, a hessen-rheinfelsi uralkodó leányát. A fiatal pár Mo -on telepedett le, ahol ~t már 1694. máj. 25-én beiktatták Sáros vm. örökös főispánságába. Itthon megdöbbenve tapasztalta a lakosság egészére nehezedő elnyomást, különösen a jobbágyok nyomorát. Családja hagyományai, a személyéhez fűzött országos várakozás azonban ekkor még nem tudták áttörni neveltetése korlátait, s amikor 1697-ben a hegyaljai felkelés parasztvezetői felkérték a vezérség elvállalására, ez elől kitért és Bécsbe ment. A felkelés leverését követő véres megtorlások is hozzájárultak ahhoz, hogy főleg Bercsényi Miklós rábeszélésére cselekvésre szánta el magát. A K-i megyék nemesei körében szervezkedni kezdett, s 1700-ban XIV. Lajos francia kir.-hoz fordult segítségért. A francia megbízott, Longueval árulása 1701. ápr.-ban a bécsújhelyi börtönbe juttatta, ahonnan felesége és az őrzésével megbízott Lehmann Gottfried kapitány segítségével 1701. nov. 7-én megszökött és Lengyelo.-ba menekült. A m. határhoz közeli Brezan várában, Sieniawski belzi palatinus birtokán talált menedéket. Elképzelése az volt, hogy lengyel zsoldoshadakkal indítja meg a mo.-i felkelést, a francia és svéd támogatás megszerzésén munkálkodott, de eredmény nélkül. Brezan várában találtak rá 1703 elején a tiszaháti felkelők követei, akik megkérték: álljon az elkeseredett parasztság élére. ~ mindazoknak a jobbágyoknak, akik mellette fegyvert fognak, szabadságot ígért, s kiáltványban harcba hívta az egész országot az idegen elnyomás ellen. 1703. jún. 16-án maga is bejött az országba. Esze Tamás fogadta, pár száz főnyi rosszul felfegyverzett jobbágy élén. Az áradásszerűen növekvő jobbágyhadak néhány hét alatt elfoglalták a Tiszántúlt, s őszre megindult a köznemesség tömeges csatlakozása is. 1704-re szinte az egész ország a kurucok birtokába került. ~ maga vezette a tiszántúli és a Duna-Tisza közi hadjáratot, Tokaj, Szatmár, Szeged, Esztergom várának ostromát, a nagyszombati, a pudmerici, a zsibói, a trencséni és a romhányi csatákat.1704. júl. 8-án a gyulafehérvári ogy. Erdély fejedelmévé választotta, a beiktatásra azonban csak 1707. ápr. 5-én kerülhetett sor a marosvásárhelyi ogy.-en. 1705. szept.-ben a szécsényi ogy. a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választotta.

Fölmerült királlyá választásának terve is, ezt azonban a szabadságharc táborán belül megerősödött főnemesség nem pártolta, s maga a fejedelem is elhárította. ~ erélyesen törekedett á nemzeti állam, a központosított kormányzat, a reguláris hadsereg és a merkantilista kereskedelem megteremtésére. Fejedelmi hatalmát azonban a kiváltságaira féltékeny nemesség Mo.-on és Erdélyben is erősen korlátozta. A földesúri önkénnyel szemben a jobbágyságot sem tudta megvédeni. Több jobbágyfalunak ugyan hajdúvárosi kiváltságot adott, a sárospataki ogy. törvénye (1708) pedig a katonáskodó jobbágyokat felszabadította a földesúri függés alól. Ezek a lépések azonban már elkéstek, s nem tudták megakadályozni, hogy a kedvüket vesztett parasztok a harctól visszahúzódjanak. ~t politikai látóköre és műveltsége magasan kora főurai fölé emelte. A bécsi udvar többször is megpróbálta eltántorítani a szabadságharc ügyétől, ezek a kísérletek azonban éppen úgy megtörtek önzetlenségén és hazaszeretetén; ahogy a családja helyzetével történt visszaélések sem tudták eltántorítani. (Feleségét egy időre internálták, két fiát Bécsben ellene nevelték.) Egyénisége nagy hatással volt környezetére és a kortársakra általában.A szabadságharc kiterjedt diplomáciáját maga irányította. Gondoskodott arról, hogy a harc indokait és eseményeit a külföld megismerje (Recrudescunt... 1704; Explosio... 1706; Mercurius Vetidicus címmel bizonytalan időközökben megjelenő hírlapot is kiadott). XIV. Lajos rendszeres évi pénztámogatásban részesítette, de szövetséget nem kötött vele, ahogy a svéd és a porosz udvarral meg a Portával való tárgyalásai sem vezettek eredményre. Egyedül I. Péter cár kötött titkos szövetséget vele (1707, varsói szerződés), a svéd-orosz háború miatt azonban tényleges katonai támogatást tőle sem kaphatott. A cár a lengyel trónt is felajánlotta neki, ennek realizálására azonban - részben ~ húzódozása miatt - nem került sor. A szabadságharc külpolitikai elszigeteltségét így nem tudta áttörni, ezért 1704-ben és 1706-ban béketárgyalásokat kezdett a bécsi udvarral, ezek azonban nem vezettek eredményre. 1707-ben az ónodi ogy. a békepárttal szemben detronizálta a Habsburg-házat és a szabadságharc folytatása mellett döntött. A vesztett trencséni csata (1708. aug.) után azonban a szabadságharc egyre nehezebb helyzetbe került, s a túlerőben levő császári sereg elől a pestistől is tizedelt, megfáradt kuruc csapatok lépésről lépésre visszaszorultak. 1711. febr. 22-én ~ az orosz segítség megnyerése céljából elhagyta az országot. A távollétében és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által megkötött szatmári békét nem fogadta el. Egy ideig Lengyelo.-ban, majd 1713-tól XIV. Lajos udvarában, Franciao.-ban élt. 1715 nyarán visszavonult a kamalduli szerzetesek grosbois-i kolostorába. 1717-ben a Porta meghívására Töröko -ba ment azt remélve, hogy a török-osztrák háború lehetőséget ad a szabadságharc újbóli megindítására. A pozsareváci béke (1718) után a török kormány Rodostót jelölte ki tartózkodási helyéül. Itt élt haláláig, bujdosókból alakult kicsiny kíséretével. Bujdosását diplomáciai tervezés, az emigránsok szervezése és írói tevékenység töltötte ki; szívesen dolgozott asztalosműhelyében is.- M. Mémoires... sur la guerre de Hongrie (Hága, 1739: Magyar fordítása legutóbb Vas István, Bp., . 1951, 1978); Vallomások - Emlékiratok, ford. Szepes Erika és Vas István (1979); Önéletrajza (Confessio, Bp., 1876; magyar fordítása Domján Elek, Miskolc, 1903); Politikai levelezése (Archivum Rákócziánum I - XII., Kiadta: I - X., Thaly Kálmán Bp., 1873 - 1889; XI - XII., Lukinich Imre Bp., 1935; I - III., kiadta Simonyi Ernő Bp., 1871 - 77). – Irod. Márki Sándor: II. R. F. (I - III., Bp., 1907 - 10); Asztalos Miklós: II. R. F. és kora (Bp., 1934); Markó Árpád: II. R. F., a hadvezér (Bp., 1934); R. Emlékkönyv. Szerk. Lukinich Imre (I – II. Bp., 1935); Zolnai Béla: II. R. F. (Bp., 1942); Vágvölgyi Tibor: A R. forradalom története (Bp., 1948); Vas István: R. F. az író (Csillag, 1953. 7. sz.); Tolnai Gábor: R. F. az író (MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl. 1954. 1 - 4. sz.); Köpeczi Béla - Várkonyi Ágnes: II. R. F. (Bp., 1955); Benda Kálmán: II. R. F. (A bibliográfiát és a képanyagot összeállította Polonyi Péter, Szada, 1960); Köpeczi Béla: A R: szabadságharc és Franciaország (Bp., 1966). - Szi. Szigligeti Ede: II. R. F. fogsága (történeti dráma, Bp., 1875); Voinovich Géza: R. (történeti dráma, Bp., 1923); Herczeg Ferenc: Pro libertate (r., Bp., 1939); Bakonyi Károly: R. (daljáték); Bárány Tamás: R, zászlai (r., Bp., 1962); Laczkó Géza: R. (történelmi r. Bp., 1963); Lósárdy Zsuzsanna: Erdélyi rendekhez (óda).